Kezdőlap

 

 

Isten hozott a Homrogdi Római Katolikus Plébánia honlapján!

 

---------------------------------------------------------

 

 

---------------------------------------------------------

 

A mai nap evangéliumát

és a hozzá kapcsolódó elmélkedést

az alábbi linkre kattintva olvashatjuk el:

https://evangelium.katolikus.hu/

 

---------------------------------------------------------

 

NAGYPÉNTEK

 

 

Nagypénteken Jézus keresztútjára és megváltó kereszthalálára emlékezünk.

Ez egy szigorú böjti nap, vagyis a 18 és 60 év közötti hívek legfeljebb háromszor étkezhetnek és egyszer lakhatnak jól, valamint 14 éves kortól a húsételek fogyasztásától is tartózkodni kell.

Nagypénteken – egészen pontosan nagycsütörtök estétől a nagyszombat esti feltámadási miséig – a katolikus templomok harangjai nem szólnak. Ezzel az elcsendesedéssel és az önmegtagadással fejezzük ki szeretetünket Jézus iránt és a testi lemondás emlékeztet minket az Ő mindhalálig tartó szeretetére.

Ezen a napon az Egyház előírása szerint nem lehet szentmisét bemutatni, hanem helyette a nagypénteki szertartással emlékezünk Krisztus végtelen értékű áldozatára.

Jézus keresztútját sok imán keresztül átelmélkedhetjük. Ezek közül egyet ide kattintva találhatunk meg:

http://szentlajos.plebania.hu/keresztut.html

 

A nagypénteki szertartásról részletesebben itt olvashatunk:

https://www.magyarkurir.hu/hirek/nagypentek-jezus-krisztus-kereszthalalanak-napja-137911

 

---------------------------------------------------------

 

NAGYCSÜTÖRTÖK

 

 

A húsvéti szent három nap első napja.

Ekkor emlékezünk arra, hogy Jézus a húsvét előtti csütörtök este, a tizenkét legközelebbi tanítványával, az apostolokkal elfogyasztotta az Utolsó vacsoráját. Ez volt az első szentmise, hisz ekkor változtatta át az Úr a kenyeret és a bort a saját testévé és vérévé, hogy így ebben a formában ezentúl is velünk maradhasson.

Ez az átváltoztató csoda azóta is megismétlődik minden szentmisén, minden katolikus templomban, amikor egy püspök, vagy egy pap – mint apostolutód – elismétli Jézus Utolsó vacsorán elhangzott szavait a kenyér és a bor fölött: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!”; „Vegyétek és igyátok, ez az én vérem!”

Így nagycsütörtök este az apostolok voltak az első elsőáldozók: ők táplálkozhattak először azzal a kenyérrel és borral, ami Krisztus testévé és vérévé változott, lényegült át.

Az utolsó vacsora után Jézus és az apostolok kimentek az Olajfák hegyére, ahol Krisztust elfogták.

Nagycsütörtök eseményeiről és ünnepéről részletesebben itt olvashatunk:

https://www.magyarkurir.hu/hirek/nagycsutortok-az-eucharisztia-oltariszentseg-es-papsag-egyhazi-rend-alapitasanak-unnepe-137908

 

---------------------------------------------------------

 

VIRÁGVASÁRNAP

 

 

Március 24-én, virágvasárnap kezdetét veszi a húsvétot megelőző úgynevezett „Nagyhét”.

Ezen az ünnepen arról emlékezünk meg, hogy az elfogása előtt néhány nappal Jézus bevonult országuk fővárosába, Jeruzsálembe, ahol az ünneplő tömeg nagy szeretettel fogadta.

Virágvasárnap ünnepéről és üzenetéről itt olvashatunk:

https://www.magyarkurir.hu/hirek/viragvasarnap-nagyhet-unnepelyes-megnyitasa-137804

 

---------------------------------------------------------

 

EGYHÁZMEGYEI

HÍREK

 

Megjelent az Egyházmegyei Hírek márciusi száma.

Az alábbi linkre kattintva olvashatjuk:

https://eger.egyhazmegye.hu/uploads

/content_uploads/2024marcius.pdf

 

---------------------------------------------------------

 

NAGYBÖJT

 

 

Idén február 14-ére esik hamvazószerda, amikor kezdetét veszi a negyvennapos böjt, melynek során a húsvétra, Jézus Krisztus föltámadásának ünnepére készülünk.

Hamvazószerdán és a rá következő vasárnapon a hívek homlokát az előző év virágvasárnapján szentelt barka hamujával hintik meg. A hamvazkodás közben a következőket mondja a pap: „Emlékezzél, ember, hogy por vagy és porrá leszel!” vagy: „Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban!”. A hamu jelképezi ezt a bűnbánatot a megtérésre, és persze magát az elmúlást.

Az Egyház hamvazószerdára és nagypéntekre szigorú böjtöt ír elő: a 18 és 60 év közötti híveknek – akiknek az egészségi állapota megengedi – csak háromszor lehet étkezniük és egyszer jóllakniuk. E két napon és nagyböjt többi péntekén 14 évesnél idősebb tagjait arra kéri az Egyház, hogy a böjti fegyelem részeként ne fogyasszanak húst.

A kérés mögött persze az a mélyebb meggyőződés áll, hogy a böjt révén az áldozatvállalás lelkülete segíti a hívő embert abban, hogy az igazi Áldozattal, Jézus Krisztussal tudjon jobban lelkileg egyesülni.

A nagyböjt liturgikus színe a lila, amely jelképezi a liturgiában a bűnbánatot. Ugyancsak a bűnbánat jeleként marad el a nagyböjt egész folyamán a szentmisékben az alleluja, amely a liturgiában az öröm legközvetlenebb kifejeződése; a templomot ez időszakban nem díszíti virág.

Az egyháznak sajátosan a nagyböjthöz kötődő szertartása a keresztúti ájtatosság, amelyen a hívek mintegy végigkísérik Krisztust a kereszthalála felé vezető úton.

A böjt vallásos gyakorlata a bűnbánat, a megtisztulás, az áldozat és a könyörgés fontosságát állítja középpontba, kifejezi az ember Isten iránt tanúsított szeretetét és az érte való áldozatvállalását, melynek fontos részét képezik a mindennapi életben tett jócselekedetek.

 

(A Magyar Kurír írása nyomán)


 

---------------------------------------------------------

 

FEBRUÁR 3.:

SZENT BALÁZS VÉRTANÚ PÜSPÖK

 

 

Az örményországi Szebaszte püspöke volt a IV. században. A Szentlélek indítását követve visszavonult egy magányos hegyi barlangba. Innen vezette imádkozva, tanácsokat osztva és gyógyítva a rábízott közösséget.

Egy napon rémült anya sietett hozzá, mert fia egy torkán akadt halszálkától fuldokolt. A szent megáldotta a fiút és így megmentette a haláltól.

Szent Balázs életéről – akinek ünnepén a balázsáldásban lehet részesülni – részletesen itt olvashatunk:

https://www.magyarkurir.hu/hirek

/szent-balazs-puspok-es-vertanu

 

--------------------------------------------------------

 

FEBRUÁR 2.:

GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY

ÜNNEPE

 

 

Szűz Mária negyven nappal Jézus születése után bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. Mária és József ekkor áldozatként két gerlicét vagy galambfiókát ajánlottak fel és az Úrnak szentelték az elsőszülött fiút.

A mózesi törvény szerint előírt áldozat fölajánlásakor jelen volt Anna és Simeon is, aki a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezte Jézust. 

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéről részletesebben itt olvashatunk:

https://www.magyarkurir.hu/

hirek/urunk-bemutatasa-

gyertyaszentelo-boldogasszony

 

--------------------------------------------------------

 

JANUÁR 31.:

BOSCO SZENT JÁNOS

 

 

A torinói egyházmegyében levő Castelnuovo közelében született 1815. augusztus 16-án. Ifjúkorában nehéz élet jutott osztályrészéül. Pappá szentelése után minden erejét az ifjúság nevelésére szentelte. Megalapította a Szalézi Szent Ferenc, illetve Mária, a Keresztények Segítője Leányainak Társaságát. Ezekben tanította az ifjúságot mesterségre és keresztény életre. A vallás védelmét és oltalmát szolgáló műveket is írt. Meghalt 1888. január 31-én, Torinóban.

 

Don Bosco életéről részletesebben itt olvashatunk:

https://www.magyarkurir.hu/

hirek/bosco-szent-janos-aldozopap

 

--------------------------------------------------------

 

EGYHÁZMEGYEI

HÍREK

 

Megjelent az Egyházmegyei Hírek januári száma.

Az alábbi linkre kattintva olvashatjuk:

https://eger.egyhazmegye.hu/

uploads/content_

uploads/2024/2024januar.pdf

 

--------------------------------------------------------

 

 


© Minden jog fenntartva.