Templomunk története

Homrogd település hagyományosan görög katolikus múltú falu, melynek lakossági összetétele az elmúlt század végéhez közeledve megváltozott, a római katolikus hívek száma megnövekedett ahogyan ezzel együtt a saját templomra való igényük is. Többszöri próbálkozás után 2005-ben ismét felmerült a római katolikus templom építésének gondolata. A gondolatot elhatározás követett aztán főpásztori áldással elkezdődött a tervezés.

A Lélek indítására, az Eucharisztia évében megálmodott templom titulusának választott Krisztus Teste és Vére templom alapkövét 2006. szeptember 10-én Ft. Seregély István érsek főpásztor tette le és engedélyezte a munkák elkezdését. 5 év fáradságos munka után 2011. október 22-én Ft. Ternyák Csaba érsek úr megáldotta és a hívek rendelkezésére bocsátotta a templomot.

Az épületegyütteshez tartozó közösségi tér és plébánia rá egy évre készült el, így sor kerülhetett a plébánia megalapításra is, melyet 2012-ben az Egri Főegyházmegye jóváhagyott és engedélyezte a Felsővadászra kinevezett plébános átköltözését a homrogdi plébániára. Így vált a Krisztus Teste és Vére  Homrogdi Római Katolikus Templom és Közösségi Ház a 21 települést összefogó központi plébániájává.

A modern multifunkcionális épület teret enged nemcsak a liturgikus vallásos tevékenységnek, hanem számos szellemi, kulturális, közösségi eseménynek. 2017 szeptemberétől különösen kiemelt módon kap hangsúlyt a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület. Mint az ország egyetlen Krisztus Teste és Vére tiszteletére épült temploma kiemelkedő példával szeretne előjárni a készületben, ezért rendezvények sokaságával kíván a régióban élők számára segítséget nyújtani a három év során, hogy valóban méltó módon felkészült lélekkel ünnepelhessünk 2020-ban.

 

Alapkőletétel

2006. szeptember 10.-én, Seregély István Érsek atya, az Egri Főegyházmegye akkori Érseke, engedélyt adott a templomunk építésére, és az alapkő-letételen a szentmisét Ő maga,mutatta be. A homrogdi hívek imáikba foglalják Érsek atyát.

 

Templomunk megáldása

2011. október 22.-én dr Ternyák Csaba, az Egri Főegyházmegye Főpásztora, megáldotta a Homrogdi Krisztus Teste és Vére tiszteletére épített templomot. A fényképeken jól látszik, hogy még nem volt teljesen kész a templom, de a kedves hívek boldogan vették birtokba.

 


© Minden jog fenntartva.